1. fejezet

London. Ködös, nyirkos, borús, hűvös. Álmaim városa. Már tizenöt éves koromban kinéztem magamnak, hogy igenis, itt fogok élni egyszer. Mivel eddig Holmes Chapelben éltem. De ma, a nyár hivatalos kezdetével, és a vizsgák végeztével szabad utat kaptam a fővárosba. Két legjobb barátnőmmel – akik mindig támogatnak – kiköltözünk Londonba, bár Anya szerint a nyár végéig sem fogjuk bírni egyedül, de azért elengedett minket. Viszont, a két évvel ezelőtt történtek miatt már nem csak azért akarok Londonba költözni, mert imádom ezt a várost. Két évvel ezelőtt egy nagyon kedves barátom hagyott ott engem az aprócska városban, hogy elmenjen szerencsét próbálni, és valóra váltani az álmát. Én természetesen támogattam, és az első pár hétben még tartottuk a kapcsolatot; de ahogy egyre híresebb lett, úgy lett egyre elfoglaltabb is, és a telefonok és az e-mailek elmaradoztak, végül pedig teljesen megszűnt közöttünk a kapcsolat. Most viszont, hogy betöltöttem a tizennyolcat, letettem az érettségit, és hivatalosan is nyári szünet van, beköltözhetek Belláékkal Apáék londoni házába, amit sosem használtak, csak megvették, biztonság kedvéért. Apropó, Belláék. Két jó barátnőm van, Bella és Pen. Osztálytársak voltunk, együtt csinálunk mindent. Bella olyan szókimondó csaj, míg Pen kicsit visszahúzódóbb, de én mindkettőjüket imádom, majdnem annyira, mint a legjobb barátomat…

A ház maga aranyos volt, három hálószobás, pont egy mindenkinek, egy nagy nappalival, két fürdővel és egy bazi nagy konyhával. Meg persze gyönyörű kilátással London szürke kis utcáira, ahol mindig pezseg az élet. Belláék persze azonnal visítozni kezdtek, hogy milyen szép a ház, de én csak bámultam ki az ablakon. Nem tudom, mit reméltem. Talán majd megpillantom az utcán, egyes egyedül? Még ha erre is járna, azt biztos vagy feltűnő lenne a sok rajongólánytól, vagy pedig elvegyülne a tömegben, napszemüvegben és kapucniban. Reménytelen.

 - Jam! Gyere kipakolni! – kiáltott rám Bella.

Sóhajtottam egy hatalmasat. Időm, mint a tenger. Egy nap még biztosan találkozhatok Harryvel. Ha nem ma, hát holnap. Egyszer biztos.

Bella és Pen teljesen fel voltak pörögve. Vigyorogva vezettek körbe a házban, bemutatva a lakás mindegy négyzetcentiméterét, és közben persze teljesen be voltak zsongva, hogy mostantól együtt élünk Londonban. Miután nagyjából berendezkedtünk, mindhárman leültünk a tévé elé. Éppen Ő ment. Még anno 2010-ben jelentkezett az X-Faktorba, ahol a táborig jutott, de ott összerakták másik négy – meg kell mondanom, igen helyes – sráccal. Végül nagyon népszerűek lettek, és a harmadik helyig jutottak. Nagyon büszke voltam rá, egy élő adást még láttam is, a legelsőt. Még akkor találkoztam a fiúkkal, de csak annyira tellett, hogy bemutatkozzak nekik, és Harry megölelgessen, már el is tűntek, szóval, szerintem nem emlékeznek rám. Még azt is megkérdőjelezem, hogy Harry emlékszik-e rám.