Prológus

Félénken pislogok ki az ablakon, szemeimmel a környéket pásztázom. Kint ragyogóan süt a nap, ami mondjuk nem megszokott itt, de kit érdekel? Anya megmondta, hogy menjek ki, és keressek magamnak játszótársat. Mondani könnyű! Majd biztos találok egy korombeli, tizenegy éves gyereket, aki hajlandó velem leállni játszani… Óvatosan kilépek az apró udvarra, onnan ki az utcára. A szomszéd házból nevetést hallok, így arra gondolok, becsöngetek, hátha lakik ott gyerek. Félénken benyomom a csengőt, és várok. Egy kedvesnek tűni, fiatalos nő lép ki, és bíztatóan rám mosolyog.

-          Szia, kicsikém. Tudok neked segíteni valamiben?

-          Jamie Rebecca Roberts vagyok. Most költöztünk ide. Anyukám kiküldött játszani, hogy megismerkedhessek a szomszéd gyerekekkel. – darálom le gyorsan.

-          Én Anne vagyok, gyere beljebb. – mosolyog, és beljebb invitál. – Harry, Gemma, gyertek ide! – kiabál, és nemsokára feltűnik egy kb. velem egy idős fiú és egy picit idősebb lány. – Ők Harry és Gemma.

-          Sziasztok, Jamie vagyok. – mosolyodok el. – Most költöztünk ide.

-          Menjetek, játszatok kicsit vele. – szólal meg Anne.

-          Anya, én most tévét akarok nézni. – mondja sértődötten a lány, Gemma, majd elviharzik. Anne jelentőségteljesen a fiúra néz.

-          Megyek. – sóhajt végül.

Kimegyünk az utcára, és felém fordul. Aranyos, göndörke haja van, és hatalmas, zöld szemei. Magasabb nálam, de nem sokkal, és barátságosan mosolyog.

-          Harry vagyok. – szólal meg végül.

-          Jamie. – mosolygok.

-          Mit csináljunk?

-          Nem tudom. – kuncogok.

-          Csikis vagy? – vigyorodik el gonoszan.

-          Igen. – nevetek, előre felkészülve a támadásra.

Ujjai azonnal megtalálnak, és csiklandozni kezdenek ott, ahol érnek. Én visítva és nevetve próbálom tudtára adni, hogy NAGYON csikis vagyok. Nekidőlök a kerítésnek, ott próbálok menekülni, de nem sikerül, még mindig eszeveszetten csikiz.

-          Elég! – sikítom. – Hagyd abba!

-          Nem! – nyújtja ki a nyelvét, és folytatja.

-          Harry, kérlek!

-          Oké, abbahagyom, de csak mert szépen kérted. – nevet.

-          Te mindig ilyen vagy? – kérdezem mosolyogva.

-          Milyen?

-          Vicces. – nevetek.

-          Aha. – nevet ő is, és óvatosan megfogja a kezem. – Tudod, Jamie, szerintem ez egy nagyon jó barátság kezdete. – mosolyog, majd húzni kezd. Nem tudom hova, de követem, mert megbízom benne.