2012. június 20., szerda

2. fejezet


Másnap reggel úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a várost, de Pen nem akart jönni, azt mondta, aludni szeretne, így nélküle mentünk. London gyönyörű. Már értem, miért imádom ezt a várost. Van valami a légkörében, ami magához húz, vagy nem tudom. Talán a piros buszok, talán a kedves emberek, vagy talán csak a tudat, hogy a legjobb barátom itt tartózkodik jelenleg is. Mindenesetre felfedeztük a környéket, találtunk egy kis boltot, ahol bevásároltunk, elsétáltunk a Trafalgar térre, hogy tudjuk, milyen messzire vagyunk a központtól. Szerencsére csak fél óra gyalog, Bellanak meg van jogsija és kocsija, szóval nem kell tömegközlekedést igénybe vennünk. Olyan nagyon gyakran…
-      Hiányzik? – szólalt meg Bella.
-     Nagyon. – sóhajtottam. – Tudod, régen közös álmunk volt, hogy Londonba költözzünk. Azt mondta, egyszer elhoz ide. Megnézzük a teret, a palotát, felülünk a London Eyera… - éreztem, hogy a tekintetem homályosodni kezd.
Az emlékek minduntalan feltörtek belőlem, és akkor ez volt. Sírtam. Ha tudná, min mentem keresztül, talán ő is keresne. Amikor elment, rájöttem, hogy nélküle üres az életem. Bár Belláék próbálták pótolni az űrt, de teljesen sosem tudták. Főleg úgy volt a nehéz, hogy nap, mint nap szembetalálkoztam vele az Interneten, a tévében, mindenhol. Miért nem mentem el soha koncertre? Tudtam, hogy úgy se vett volna észre, akkor meg minek ostorozzam még jobban magam? Belláék többször próbáltak már elráncigálni koncertekre, ha voltak a közelben, de sosem mentem el. Hisz már úgy sem ismerne fel, vagy ha mégis, akkor sem tulajdonítana akkora jelentőséget nekem! Hisz ő már elismert híresség, több millió lánnyal találkozik naponta! Azon sem csodálkoznék, ha már nem is emlékezne rám…
-          Föld hívja Jamiet! – integetett a fejem előtt Bella.
-          Hm? – néztem rá.
-          Elbambultál. Azt mondtam, szerintem menjünk haza.
Csak bólintottam, és hazamentünk. Otthon alighogy beléptünk az ajtón, Pen letámadott minket. Valamiről hadovált, de nem értettem, csak visítozott, meg ugrált egyfolytában, ez nem rá vall. Mikor megkértem, hogy beszéljen érthetően, megragadta a kezem, és behúzott a szobájába. A fehér ágyán a kis laptopja pihent, azon valami videó ment. Elindította elölről. Harryéket interjúvolták meg, én már azon voltam,hogy kimegyek, mikor visszarántott, és intett, hogy figyeljek.
-         Mi hiányzik legjobban a „régi életetekből”, srácok?- kérdezte a riporter.
-         Az, hogy nem mehetünk sehova, anélkül, hogy felismernének minket. – mondta Niall.
-         Nekem személy szerint egy régi jó barátom is hiányzik. – szólt közbe Harry.
-         Megtudhatjuk, mi a neve? – kérdezte a riporter.
-    Jamie. – mosolygott. – Ő volt otthon a legjobb barátom, csak aztán megszűnt közöttünk a kapcsolat. Sajnos sehogy se tudom elérni, pedig nagyon hiányzik.
A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem, egész London meghallotta. Tehát emlékszik rám. Hiányzom neki. Nem felejtett el, és gondol rám! Ez hihetetlen! Azonnal meg kell keresnem!
 -   Holnap az itteni arénában koncerteznek. – mosolyodott el Pen, valószínűleg az arcomat látva.
Talán van remény, hogy újra találkozzunk! Hogy bepótoljuk a kimaradt időt. Hogy ismét a karjaimba zárhassam. Hogy újra csesztethessük egymást minden kis dologgal, és nevessünk egymás rémes viccein! Van esély. Boldogan Pen nyakába ugrottam, és megszorongattam. A kis nyomozóm! Mindent kiderít! Elvileg már a jegyeket is megrendelte nekünk, csak el kell menni, és Harrynek észre kell venni. Erre Bellanak támadt is egy jó ötlete. Indul a menet! A hadművelet neve: Koncert. 

2 megjegyzés: